Az eseményen Szabados Richárd, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd elmondta: A Modern Mintaüzem Programban (ModeM) 108 cég csatlakozott mintaüzemként és több mint 300 mintaüzem-látogatás zajlott le. A generációváltásra is megoldást kínáló EVOLÚCIÓ – Megújuló Vállalkozások Programjára (EVOLÚCIÓ) pedig 250 cég regisztrált. Az ügyvezetői köszöntő után Kévés Sándor a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztályának osztályvezetője a programok céljairól és eredményeiről beszélt, majd Tordai Balázs az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének ágazati digitalizációs vezetője ismertette az Ipar 4.0 program céljait és hatásait. Ez után az IFKA szakmai vezetői, Rigó Fanni és Sebestyén Csaba átfogó képet adtak az EVOLÚCIÓ és a ModeM eredményeiről.
Összességében elmondható, hogy a két kiemelt, kkv-kat célzó projekt jól teljesített, a kívánt célokat elérték. Nyugat-Dunántúltól az Észak-Alföldig csatlakoztak gyárak, melyek a Modern Mintaüzem Program keretén belül életre hívott Modern Gyárak Éjszakáján megnyitották kapuikat a szélesebb közönség előtt is. Az ország egyik legsikeresebb, vállalati tevékenységét bemutató programsorozatának célja, a lakosság közvetlen közelből megtapasztalhassa, milyen példaértékű vállalatok működnek Magyarországon. Szintén a program keretében jött létre a Vállalkozói Információ portál (VALI), amelynek már több mint tízezer aktív, regisztrált ügyfele van. A honlap célja a vállalkozások gyors, hiteles és közérthető tájékoztatása személyre szabottan.
Az EVOLÚCIÓ – Megújuló Vállalkozások Programja átfogó megoldást nyújt a generációváltó és a válságba került vállalkozások számára, szakértői segítséget kínálva. A programban felmérték a vállalkozói oldalon megjelenő problémákat és igényeket, majd segítettek a kkv-kat az élethelyzetükhöz leginkább illeszkedő szolgáltatás megtalálásában.
A vállalkozások menedzsment képességeinek fejlesztése érdekében elkészült a Vállalkozzon Okosan! díjmentes e-learning tananyag is, melyről Nagy Gábor, a Budapest Institute of Banking Zrt. vezérigazgatója és Személyi László, a Future-Now Executive Partnere beszélt a konferencián. Mint elmondták: a program keretében egy olyan referenciaértékkel bíró, egyedülálló komplex digitális tananyag készült, amely válaszokat ad a vállalkozásokat érintő számos releváns kérdésre, díjmentesen. 2020. december 10-ei indulása óta a programra, mely az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zrt. konzorciumában valósult meg, több mint 4000-en regisztráltak.
A rendezvény zárásaként dr. Rublinszki Mihály, a Miniszterelnökség osztályvezetőjének projektértékelését hallgathatták meg a résztvevők. Az osztályvezető elmondta: ha több kiemelt projekt párhuzamosan fut egymás mellett, kiteljesedhetnek a projektek közötti szinergiák, hatékonyabb segítséget nyújtva a vállalkozásoknak, ahogyan ez a ModeM és az EVOLÚCIÓ programok estében is megvalósult
Bár a két program lezárult, a sikeres programelemek megmaradnak az IFKA kezelésében, hogy minél több vállalkozás válhasson sikeres magyar kkv-vá.