Online (2020. november 23-án) tartották meg a társadalmi vállalkozások számára kiírt, AIRCompetition c. nemzetközi verseny első döntőjét, amelyen osztrák és magyar vállalkozások vettek részt. A járványügyi korlátozások miatt a szervezők online, a HOPIN platformon rendezték meg az eseményt.
A Finance4SocialChange projekt célja a szakpolitikai tapasztalatcsere, a közös tanulás, a társadalmi hasznosságú befektetési piacok egészének gyakorlatközpontú fejlesztése. A Duna régiós társadalmi vállalkozások számára idén májusban jelent meg nemzetközi versenyfelhívás üzleti és társadalmi hatástervek bemutatására. A versenyre összesen 244 pályázat érkezett, a legtöbb jelentkező, 40 szervezet Magyarországról nyújtott be pályázatot.
A november 23-ai elődöntőben, a nemzetközi zsűri, amely három osztrák és két magyar tagból állt, a hat versenyző közül a Vollpensiont ítélte legjobbnak az üzleti terve és az online pitch alapján. A nyertes vállalkozás bécsi kávézókat üzemeltet szépkorúak bevonásával. A rendezvény során közönségszavazatra is volt lehetőség, amelynek nyertesei a hazai Magosvölgy Ökológiai Gazdaság Alapítvány és az Utcáról a Lakásba Egyesület voltak.
A három további elődöntő is lezajlott a héten, melyeken a németországi, szlovákiai, romániai, horvátországi, szlovéniai, moldáviai, bolgár és szerbiai társadalmi vállalkozások is bemutatták társadalmi hatású üzleti ötleteiket a zsűrinek.
A nemzetközi fordulókban kiválasztott elképzelésekkel a budapesti döntőn ismerkedhetnek majd meg az érdeklődők, 2021 márciusában, ahol a legjobb ötleteket pénznyereménnyel díjazzák.
A Finance 4 Social Change projekt vezető partnere az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., a hazai versenyzőket a Simpact Közhasznú Nonprofit Kft. készítette fel. A verseny fő támogatója az UNICREDIT, Ausztriában pedig a Bank Austria.