Regionális találkozó az Észak-Alföld régió mintaüzemei számára

Primary Menu
May 5, 2025
A vállalkozások közötti együttműködés, a jó gyakorlatok megosztása és a közösségépítés kiemelten fontos szerepet játszik a hazai kkv-k fejlődésében. Ennek jegyében rendeztük meg idén második alkalommal a Modern Mintaüzem Program regionális találkozóját, ezúttal az Észak-Alföld régió mintaüzemeinek részvételével.

A találkozók célja, hogy a programban részt vevő cégek ne csupán a fejlesztési lehetőségekről kapjanak tájékoztatást, hanem egymással is kapcsolatba lépjenek, személyesen oszthassák meg tapasztalataikat, sikereiket és kihívásaikat. Egyben lehetőséget teremtenek arra is, hogy közvetlen párbeszéd alakuljon ki a vállalkozások, a programot működtető szakmai csapat, valamint a szakpolitika képviselői között.

A 2025. április 29-én megrendezett esemény házigazdája a debreceni székhelyű Sensirion Hungary Kft. volt. A Sensirion a digitális mikroszenzorok és rendszerek nemzetközileg elismert, svájci gyökerű gyártója, mely 2020-ban hozta létre magyarországi leányvállalatát. A cég innovatív érzékelőmegoldásait világszerte alkalmazzák az autóipartól az egészségügyig, termékeik a páratartalom- és hőmérsékletméréstől kezdve a folyadék- és gázáramlás-érzékelésen át a nyomáskülönbség-mérésig számos területen kínálnak megbízható, fejlett technológiát. Külön kiemelendő, hogy a vállalat árbevételének 24%-át kutatás-fejlesztésre fordítja – ami nemcsak elkötelezettséget jelent az innováció iránt, hanem példamutató szemléletet is a hazai ipar szereplői számára.

A szakmai program a cég vezérigazgatója, Simon Frei köszöntőjével és előadásával indult, amelyet Fehérváry Tamás, az MGFÜ ügyvezető igazgatójának prezentációja követett a Modern Mintaüzem Program céljairól és eddigi eredményeiről. Tüske Attila, az MGFÜ osztályvezetője részletesen ismertette a program során szerzett tapasztalatokat, a látogatások során mért elégedettségi visszajelzéseket, és hangsúlyozta, milyen fontos szerepet tölt be a régiós szintű tudásgyűjtés és -megosztás a folyamatos fejlődésben.

A program egyik legizgalmasabb eleme az üzembejárás volt, amely során a résztvevők közvetlen közelről ismerhették meg a Sensirion Hungary Kft. fejlett technológiáit, modern gyártási folyamatait és ipari digitalizációs megoldásait. A látogatás során kézzelfoghatóvá vált, hogy mit is jelent a gyakorlatban az "élő innováció", és hogyan lehet azt a mindennapi működésbe beépíteni.

A regionális találkozók nem csupán fórumként szolgálnak a tapasztalatcserére, hanem szakmai értéket is kínálnak egy-egy aktuális, a vállalkozások jövőjét meghatározó témában. A találkozó szakmai részét az „Innovatív energetikai megoldások” című előadás zárta, melyet Bali Endre, az OXYMA Kft. kereskedelmi vezetője, gépészmérnök tartott. A fenntarthatóság és az energiahatékonyság napjaink egyik legfontosabb kihívása a vállalkozások számára, legyen szó akár költséghatékonyságról, környezeti felelősségvállalásról vagy hosszú távú versenyképességről. Az előadás során olyan korszerű, jövőbe mutató energetikai megoldásokat ismerhettek meg a résztvevők, amelyek nemcsak a megújuló energiák alkalmazását helyezik előtérbe, hanem konkrét lépéseket is kínálnak az energiafelhasználás optimalizálására és a környezeti terhelés csökkentésére.

A napot kötetlen beszélgetés zárta, ahol a résztvevők személyesebb formában is tovább folytathatták az eszmecserét, új együttműködések és szakmai kapcsolatok alapjait teremtve meg.

A Modern Mintaüzem Program a GINOP Plusz-1.1.1-22-2022-00001, "Célzott vállalkozásfejlesztési szolgáltatások biztosítása mikro-, kis- és középvállalkozások számára" című kiemelt projekt keretében valósul meg a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával.

Fotók: Sensirion Hungary Kft.

This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.