György László hangsúlyozta: a kormány továbbra is arra buzdítja a kis- és középvállalkozásokat és a családokat, hogy a program keretében, a www.vali.hu oldalon jelentkezzenek a számukra érdekes technológiát vagy cégeket bemutató gyárlátogatásokra. Így a helyszínen, az alkalmazott módszereket eredeti működési környezetben tekinthetik meg, és a szakértőktől választ kaphatnak kérdéseikre - tette hozzá.
"Célunk, hogy az eddig megteremtett munkahelyeket megerősítsük, a jövő munkahelyeinek pedig megágyazzunk" - fogalmazott az államtitkár. György László ismertette, hogy
a programhoz csatlakozó századik cég az NCT Kft. exportképes magyar vállalkozás, amely kapacitásának 15-20 százalékában exportra dolgozik, és 160 embernek ad munkát. A cég olyan szerszámgépeket gyárt, amelyek a magyar gazdaság átalakításához szükségesek - fűzte hozzá. A nyilvános cégadatok szerint az NCT Ipari Elektronikai Kft. 2019-ben közel 0,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, és 2020-ban is megközelítette az adózott eredménye a 0,5 milliárd forintot. Az értékesítés nettó árbevétele 2020-ban 4,1 milliárd forint, 2019-ben még 5,1 milliárd forint volt.
A Modern Mintaüzem Program két évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy a magyarországi konvergencia régiókban működő mikro-, kis- és középvállalkozások szervezeti megújulását és technológiaváltását elősegítse, ezen keresztül a versenyképességüket javítsa, a vállalkozói környezetet és kultúrát fejlessze. A projekt számos tudásalapú, fejlesztő szolgáltatással segíti a kkv-kat, ezek egyike a mintaüzemek és mintaműhelyek látogatásának lehetősége, és a hozzájuk kapcsolódó műhelymunkák lebonyolítása.
Forrás: MTI - 2021. 11. 10.