A szervezők, a tavalyi konferencia sikerén felbátorodva, az idei rendezvényt kétnaposra tervezték, és további programelemekkel bővítették. A konferencia hibrid módon került megrendezésre, összesen 50 előadó 42 előadását hallgathatták meg a résztvevők, személyesen vagy online. A vállalkozáskutatók és elemzők előadásai mellett idén egy plenáris előadás és egy vállalkozói kerekasztal-beszélgetés is helyet kapott a programban.
A konferenciát Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: felelős szakpolitika az, ha a tetteket megelőzi a gondolkodás. Elengedhetetlen, hogy a szellem emberei segítsék a cselekvés embereit, vagyis a tudomány kutatással, építő szándékú javaslatokkal támogassa a szakpolitikát.
A plenáris előadást Ács Zoltán tartotta „The evolution of the digital platform economy 1971-2021: the case of Hungary” címmel, angol nyelven. Ács J. Zoltán a George Mason Egyetem (USA) és a London School of Economics professzora, valamint a PTE KTK Gazdálkodástani Doktori Iskolája Nemzetközi Ph.D. programjának oktatója. A vállalkozás- és kisvállalati kutatások vezető fórumának, a Small Business Economics című lapnak alapítója és főszerkesztője, a Journal of International Enterpreneurship című lapnak, valamint a Kluwer Könyvkiadó vállalkozáskutatási sorozatának főszerkesztője. 2001-ben a Svéd Kisvállalkozási Alapítványtól a “Nemzetközi vállalkozás- és kisvállalat-kutatási díjat” kapott, mely kitüntetést a tudományos közösség a vállalkozáskutatások Nobel-díjaként tart számon.
A vállalkozói kerekasztal-beszélgetés célja hogy a résztvevők áttekintsék, hogy a gazdaság szereplői szerint milyen témák vizsgálata hogyan támogathatja a cégek életét, fejlődését. A beszélgetés résztvevői: Macher Márta (Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt.), Májer Erika (Jardin Cukrászda), Szendrői Gábor (Concorde MB Partners, IMAP) és Szuda János (Fehér Nyúl Sörfőzde) voltak.
Idén is díjazták a konferencia legjobb előadásait. A díjazottakat a szekciók hallgatóságának közönségszavazata és a szekcióvezetők véleménye alapján öt tagú zsűri választotta ki. A zsűri tagjai: Gelei Andrea (Budapesti Corvinus Egyetem), Inzelt Annamária (IKU Innovációs Kutató Központ), Lánczi Péter (Mathias Corvinus Collegium), Papanek Gábor (professor emeritus) és Szalavetz Andrea (ELKH KRTK Világgazdasági Intézet) voltak. A versenyben a szervezőbizottság, valamint a rögzítéshez hozzá nem járuló előadók előadásai nem vettek részt.
A díjat az alábbi előadások kapták:
- Csákné Filep Judit és Gosztonyi Márton: A COVID-19 hatásai a magyar vállalkozásokra a GEM 2021-es adatfelvételének tükrében. Társszerző: Szennay Áron.
- Losonci Dávid: A folyamatinnováció hatása az üzleti teljesítményre. Társszerzők: Demeter Krisztina, Keresztély Tibor, Major Klára és Harry Boer.
- Kazainé Ónodi Annamária és Répáczki Rita: A menedzsment szerepe az innovatív vállalatok sikerében.
- Sipos Norbert: A for-profit vállalkozók társadalmi és egyéni vállalkozói értékteremtési motivációk kapcsolatainak empirikus vizsgálata. Társszerzők: Lukovszki Lívia, Rideg András és Vörös Zsófia.
A díjazottaknak ezúton is gratulálunk Az absztraktok kiadvány formájában elérhetők az alábbi linken: https://ifka.hu/medias/1001/konferencia_absztraktkotet_2021.pdf
A szervezőbizottság tagjai:
Becsey Zsolt (MNB), Czakó Erzsébet (BCE), Gergely Orsolya (Sapientia), Katona Klára (PPKE), Kerekes György (Makronóm), Kutasi Gábor (NKE), Radácsi László (BGE), S. Gubik Andrea (ME), Sass Magdolna (ELKH KRTK), Szepesi Balázs (MCC), Szerb László (PTE), Virágh Enikő (IFKA)