Projektátadó a Fehér Alu Kft.-nél

Névtelen
2026. április 10.
A székesfehérvári Fehér Alu Kft. projektátadó keretében mutatta be a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program segítségével megvalósuló fejlesztéseit. Az alumínium nyílászárót gyártó cég 125 millió forintot nyert a pályázaton.

Az eseményt Sipos Péter ügyvezető nyitotta meg. Őt követte Vargha Tamás országgyűlési képviselő, aki beszédében kiemelte a Demján Sándor Program hatásait a térségben. Hunyadi László, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár is részt vett a projektátadón. Elmondta: nagyon fontosak az ehhez hasonló fejlesztések, hiszen a mai gazdasági környezetben az a cég, amelyik nem fejleszt, lemarad. Fejér vármegyében 46 vállalkozás összesen 3,5 mrd forintot nyert el a Demján Sándor Programban – tette hozzá.

Végül az MGFÜ ügyvezetője, Fehérváry Tamás mondott beszédet, melyben a kormány és a vállalkozások szoros együttműködésének fontosságát emelte ki.

A Fehér Alu Kft. a Fehér cégcsoport 1999-ben megalakult vállalata. A cég fő tevékenységi köre az alumínium nyílászáró szerkezetek (ablakok, ajtók, automata ajtók, függönyfalak, üvegtetők, télikertek) tervezése, gyártása és helyszíni beépítése.

Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.