Pioneers into Practice program

Részletes leírás

A Pioneers into Practice (PiP) program célja, hogy elősegítse az alacsony széndioxid kibocsátással működő, versenyképes európai gazdaság kialakulását.

A Pioneers into Practice (PiP) program célja, hogy elősegítse az alacsony széndioxid kibocsátással működő, versenyképes európai gazdaság kialakulását. Ennek érdekében klímaváltozással és fenntarthatósággal foglalkozó szakértőket helyezünk el a fogadó szervezeteknél 4-6 hétre. A szakértők a fogadó szervezet által meghatározott, klímaváltozással vagy fenntarthatósággal kapcsolatos projekten dolgoznak. Ilyen projekt lehet például egy cég energiafelhasználásának csökkentése, fenntartható városi rendszerek megtervezése önkormányzatok számára, vagy akár egy környezetvédelmi kérdés rövid, gyerekek figyelmét felkeltő ábrázolása. A projektekhez további ötleteket meríthetnek korábbi résztvevőink beszámolóiból a honlapunkon.  A különböző hátterű szakértők és szervezetek együttműködésével, tapasztalatcseréjével fejlődik a résztvevők innovációs képessége.    

A szakértők négy-hat hetet töltenek egy külföldi, vagy hazai szervezetnél. Célunk, hogy a résztvevők kikerüljenek megszokott környezetükből, és tudásukat innovatívan hasznosítsák egy eltérő közegben. A gyakorlati munkán túl a szakértők workshopokon és online kurzusokon vesznek részt. A részvétel költségeit a program 2000 eurós keretben támogatja.  

A fogadó szervezetek szeptember-október időszakban, négytől hathetes időtartamban magasan képzett hazai vagy nemzetközi szakértőt fogadhatnak, járulékos költségek nélkül, egy általuk meghatározott, klímaváltozáshoz kapcsolódó projektjük megoldásához.

Jelentkezni a program honlapján lehet. Jelentkezési határidő: 2019. április 11. 

A programról a tavalyi év végén az InGreen magazin közölt egy cikket, melyet ide kattintva tölthet le. 

A 2019-es program brosúra ide kattintva érhető el. 

 

Zöld Gazdaság
CIRCE2020
A körforgásos gazdaság koncepció felmérése és elterjesztése iparilag kiemelten jelentős közép-európai régiókban.
Tanka Eszter
csoportvezető, projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: tanka@ifka.hu
Projekt vége:2020. június 30.
Résztvehetnek:Tatabányai Ipari Parkban működő vállalatok
Típus:Nemzetközi
Zöld Gazdaság
GREENIN
A GREENIN az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programjának finanszírozásával megvalósuló, tudáscserét elősegítő projekt a spanyol FUNDECYPT-PCTEX vezetésével, és amelyet az európai innovációt támogató intézményekkel együttműködve hajtanak ...
Tanka Eszter
csoportvezető, projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: tanka@ifka.hu
Projekt vége:2019. szeptember 30.
Résztvehetnek:Névtelen
Típus:Nemzetközi
Zöld Gazdaság
Danube S3 Cluster
A projekt a Duna régió egyik legnagyobb területi kihívását célozza meg, amely az innovációs kapacitás egyenlőtlen elosztásából fakad a nyugati és a keleti régió között. Ez a különbség főképp a keretfeltételekből, valamint a kutatás-fejlesztés szakpolitikai ...
Tanka Eszter
csoportvezető, projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: tanka@ifka.hu
Projekt vége:2021. június 30.
Résztvehetnek:Companies operating in Budaörs Industrial Park
Típus:Nemzetközi
Zöld Gazdaság
TRIS – Transition regions towards Industrial Symbiosis
A TRIS projekt célja a kkv szektor versenyképességének javítása az ipari szimbiózis alkalmazása révén, illetve az ezt érintő szakpolitikai eszköz fejlesztése.
Tanka Eszter
csoportvezető, projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: tanka@ifka.hu
Projekt vége:2021. március 31.
Résztvehetnek:KKV szektor
Típus:Nemzetközi
Zöld Gazdaság
Pioneers into Practice program
A Pioneers into Practice (PiP) program célja, hogy elősegítse az alacsony széndioxid kibocsátással működő, versenyképes európai gazdaság kialakulását.
Viszlay Zsuzsanna
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: viszlay@ifka.hu
Projekt vége:
Résztvehetnek:Bármilyen szervezet
Típus:Nemzetközi
Zöld Gazdaság
HULLADÉKKÖR 1 ÉS HULLADÉKKÖR 2
Hulladékos vetélkedő és játszóház kisiskolásoknak. A környezetvédelem témaköre szorosan összefonódik a jövő generációkkal. Ezt a "fenntartható fejlődés" fejezi ki leginkább, hisz olyan fejlődést jelent, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, ...
Annamária Dr. Virág
szakmai felelős
Tel: +36708838647
Email: virag@ifka.hu
Projekt vége:
Résztvehetnek:kisiskolások
Típus:Hazai
Zöld Gazdaság
EITKIC_12
Hazai részvétel ösztönzése a Climate-KIC-ben, továbbá a regionális konzorcium megerősítése Making Transitions Happen - az Új Széchenyi terv által támogatott projekt.
Annamária Dr. Virág
szakmai felelős
Tel: +36708838647
Email: virag@ifka.hu
Projekt vége:
Résztvehetnek:uniós országok
Típus:Hazai
Zöld Gazdaság
NISP – NEMZETI IPARI SZIMBIÓZIS PROGRAM
Ipari társkereső program az ipari hulladékok hasznosításáért
Annamária Dr. Virág
szakmai felelős
Tel: +36708838647
Email: virag@ifka.hu
Projekt vége:
Résztvehetnek:KKV szektor
Típus:Hazai
Zöld Gazdaság
EUR-IS – IPARI SZIMBIÓZIS EURÓPA RÉGIÓIBAN
Az Iparfejlesztési Nonprofit Kft. részt vesz egy, a Climate-KIC Pathfinder kiírása által támogatott projektben.
Annamária Dr. Virág
szakmai felelős
Tel: +36708838647
Email: virag@ifka.hu
Projekt vége:
Résztvehetnek:uniós országok
Típus:Nemzetközi
Zöld Gazdaság
REPROWIS - A termelési hulladék mennyiségének csökkentése az ipari szimbiózis elveinek alkalmazásával
HUSK 0901/2.1.2/0193 Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program.
Annamária Dr. Virág
szakmai felelős
Tel: +36708838647
Email: virag@ifka.hu
Projekt vége:
Résztvehetnek:KKV szektor
Típus:Nemzetközi
| 1 / 1 |
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.