Az MGFÜ is részt vesz a „Cégfejlesztők” című új üzleti reality műsorban

Szervezetfejlesztés
2025. április 11.
A Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) örömmel csatlakozik szakmai partnerként a Joint Venture Szövetség (JVSZ) legújabb kezdeményezéséhez, a Cégfejlesztők – Az üzleti reality című műsorhoz, melynek célja a hazai kis- és középvállalkozások fejlődésének segítése és versenyképességük növelése.

A formabontó, edutainment jellegű műsor keretében hazai kkv-k történetét követhetik végig a nézők, betekintést nyerve a generációváltás, a digitalizáció és a fenntarthatóság területén jelentkező kihívásokba. Az első részben kilenc magyar kis- és középvállalkozást ismerhetnek meg a nézők, akik közül három cég jut majd tovább, témakörönként egy, hogy elismert szakemberek segítségével komplex fejlesztési folyamatban vehessenek részt.

A hat cégfejlesztő, akik kísérik és segítik majd a cégeket vállalásaik teljesítésében:

  • Digitalizáció területen: Besztró Szabolcs, a Billingo Technologies Zrt. stratégiai és operatív igazgatója, társtulajdonos, és Dr. Tálos Péter, a Foxconn Csoport alelnöke.
  • Fenntarthatóság területen: Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója, és Agárdi Viktor, a FATH csoport közép-kelet európai regionális vezetője.
  • Generációváltás területen: Dobi Kitti, az MBH Bank Humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettese, és Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója.

A JVSZ célja, hogy a műsor keretében minél szélesebb körhöz juttasson el hasznos tudást és gyakorlati példákat, elősegítve ezzel a hazai gazdaság húzóerejét jelentő KKV szektor fejlődését. Az MGFÜ számára kiemelten fontos, hogy gyakorlati tudásmegosztással, tapasztalati példákon keresztül is támogassa a hazai vállalkozásokat, így büszkén vállaltuk a szerepet a műsor szakmai partnereként.

A Cégfejlesztők június 3-án indul az ATV főműsoridős sávjában, digitálisan pedig a TV2 Play felületén lesz elérhető.

Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.