IFKA, mint a Virtuális Erőmű Program mentor vállalata

Zöld Gazdaság
2019. január 7.
2018. szeptember 20-án, Tanka Eszter Zöld gazdaság csoportvezető vehette át az IFKA nevében a Virtuális Erőmű Program mentor vállalatának járó díját.


Az IFKA komplex vállalkozásfejlesztési programjaiban nagy hangsúlyt kap a fenntartható, versenyképes vállalati működés, amelynek egyik alappillére az anyag- és energiahatékonyság. Ez ösztönzött minket arra, hogy a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. (MI6) által 2011-ben elindított Virtuális Erőmű Program (VEP) – mint mentor vállalat – közreműködői legyünk. A VEP célja a hazai vállalatok – kiemelten a kis- és középvállalkozások (kkv-k) – körében az energiahatékonyság és a megújuló energetikai beruházások előkészítésének, finanszírozásának, valamint megvalósításának támogatása és mentorálása.

A vállalatok különböző, összesen három szinten csatlakozhatnak a programhoz, amelyben az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat áll rendelkezésre:

  • Energiatudatos Vállalat,
  • Energiahatékony Vállalat,
  • Energiahatékony Mentor Vállalat.

Az IFKA szerepe mentor vállalatként, hogy példamutatásával és szerepvállalásával segítse a vállalatokat az energiatudatossággal és energiahatékonysággal kapcsolatos céljaik elérésében és motiválják őket a fent említett címek megszerzésére. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, keressen bennünket bizalommal az alábbi e-mail címen: info@ifka.hu.

A 2019-es Energiahatékonysági Kiválósági Pályázatra az érdeklődő vállalatok február 10-ig jelentkezhetnek a MI6 honlapján: http://www.mi6.hu/.

Hírek

Zöld Gazdaság
ESG-konferencia volt a Miskolci Egyetemen
2024. november 21.
2024. november 20-án a Miskolci Egyetem konferenciát rendezett az ESG-irányelv mögötti tartalomról, és a benne rejlő gazdasági és társadalmi lehetőségekről. A kezdeményezéshez társszervezőként a CASE Egyesület, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség, valamint a Stradamus Zrt. csatlakozott.
Zöld Gazdaság
Meghosszabbított beadási határidő az MGFÜ Energetikai Tanácsadási Voucher Programban
2024. május 28.
Tájékoztatjuk, hogy a programhoz kapcsolódó minősített szakértői lista releváns kategóriájában történő növekvő jelentkezésekre, valamint az ügyfélszolgálati megkeresésekre tekintettel, az MGFÜ Energetikai Tanácsadási Voucher Program támogatási kérelmeinek benyújtási határideje 2024. június 3. napjáról 2024. augusztus 30. napjára változott.
Zöld Gazdaság
Újabb segítséget kapnak a hazai vállalkozások fejlesztési terveik megvalósításához
2023. június 29.
Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá az IFKA és a KAVOSZ, valamint az IFKA és a VOSZ képviselői a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások működésének támogatása, illetve fejlesztési törekvéseik megvalósításának elősegítése érdekében. A partnerségek elsődleges célja, hogy a hazai kkv-szektornak szóló finanszírozási és szakmai támogatási eszközök átlátható módon, egy helyen elérhetőek legyenek az IFKA közreműködésével, amely a vállalkozásfejlesztési intézményrendszer továbbfejlesztésével még több magyar vállalkozást kíván elérni célzott támogatási programokkal.
Zöld Gazdaság
Úton a karbonsemlegesség felé
2022. június 29.
2022 márciusában a Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közös webinart szervezett.
Zöld Gazdaság
A fenntarthatóbb jövőért
2022. február 25.
2022. március 9-én a Pannon Pro Innovációs Szolgáltató Kft. és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közös webinart szervez. Az online esemény a „Karbon-elnyelést és karbonsemlegességet elősegítő vállalkozásfejlesztés és ökoszisztéma-építés” elnevezésű projekt részeként valósul meg.
Zöld Gazdaság
Újra megnyílik a ZNB előminősítése
2022. január 5.
Az egyre inkább erősödő zöldgazdaságba szükséges, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben bekapcsolódjanak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások. Ezért január 5-én újra megnyílik a Zöld Nemzeti Bajnokok, GINOP Plusz 1.3.1-21 kódszámú, a zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztését támogató program előminősítése.
 
Lépjen velünk kapcsolatba
 
 
 
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.