CIREVALC

Részletes leírás

A CIREVALC projekt célja a körforgásos gazdaság modelljeinek bevezetése és elterjesztése a regionális értékláncokban, melyek főként az élelmiszer-, vendéglátó- és csomagolóipari ágazatokra koncentrálódnak. Projektünk a tudatosság, az elkötelezettség és a fogékonyság javításával próbálja növelni a körforgásos gazdasági modellek alkalmazását a kis- és középvállalkozások (kkv-k) működésében. 

A szakmai megvalósítás az érdekelt felek és a célközönség bevonásával kezdődik, majd az aktuális problémák és akadályok feltérképezésével folytatódik. Ezt követi egy olyan eszköz megtervezése (CIREVALC Circular Community Accelerator), amely megkönnyíti a kkv-k és helyi közösségek zöld átállását. Végül az eszköz tesztelésére kerül sor, amelyben részt vesznek az egyes régiók helyi szereplői és érdekeltjei. 

Az MGFÜ feladati közé tartozik a közösségépítés, a releváns kkv-k integrálása, a körkörös megoldásokra való átállás problémáinak és lehetőségeinek feltárása, workshopok megtartása, a CIREVALC eszköz kifejlesztésében való részvétel, valamint egy közép-európai cselekvési terv kidolgozása. 

A projektet kilenc országból résztvevő regionális fejlesztési ügynökség, ágazati szerv és vállalkozástámogatási csoport együttműködése alkotja. 

A projekt a Central Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyarország Kormánya társfinanszírozásával valósul meg.

Az ERDF támogatási összege: 165,139.20 EUR

Megvalósítási időszak: 2023. április - 2026. február

A projekt saját oldala elérhető ITT

A projekttel kapcsolatban keresse bizalommal munkatársainkat!

Dr. Novák Csaba
Projektmenedzser
Telefon: +36 1 312 22 13
Email: novak.csaba@mgfu.hu

Balogh-Tanka Eszter
Kapcsolattartó
Telefon: +36 70 676 2215
Email: balogh-tanka.eszter@mgfu.hu

2024 szeptemberében elkezdődik a CIREVALC projekt pilot programja, mely során egy szakértői csapat segít a jelentkező vállalatok körforgásos stratégiájának kialakításában, valamint a körforgásos üzleti modell bevezetésében, az anyagáramlás felmérésében és a hulladékmenedzsment felállításában.

Amennyiben az Ön vállalata szeretne egy újabb lépést tenni a körforgásos működés irányába, jelentkezzen a programba az alábbi elérhetőségen: 
balogh-tanka.eszter@mgfu.hu

Bővebb információ elérhető IDE kattintva.



Projekt hírek: 

CIREVALC – Körforgásos gazdasági modellek bevezetése

Tájékoztatás: hazai kkv-k körkösös helyzetfelmérése

Következő szakaszába lépett a CIREVALC projekt: indul a pilot program

Nemzetközi kapcsolatok
PROCAREFUL
A PROCAREFUL projekt az Interreg CENTRAL EUROPE program, valamint az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A program vezető partnere az olaszországi I.S.R.A.A., mely 8 tagország partnereivel, valamint 3 társult partnerrel ...
Janek Bence
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@mgfu.hu
Projekt vége:2026. február 28.
Résztvehetnek:Small and medium-sized enterprises
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
CIREVALC
A CIREVALC projekt célja a körforgásos gazdaság modelljeinek bevezetése és elterjesztése a regionális értékláncokban, melyek főként az élelmiszer-, vendéglátó- és csomagolóipari ágazatokra koncentrálódnak. Projektünk a tudatosság, az elkötelezettség és ...
Balogh-Tanka Eszter
Szakmai főmunkatárs
Tel: +36706762215
Email: balogh-tanka.eszter@mgfu.hu
Projekt vége:2026. február 28.
Résztvehetnek:Small and medium-sized enterprises
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
Circular Innovation Hub
A CI-HUB célja, hogy javítsa a kevésbé innovatív régiók, az alacsony innovációs teljesítményű és gyenge innovációs infrastruktúrával rendelkező, nagyrészt nem városi ipari régiók innovációs potenciálját. A projekt célja a körforgásos átmenet támogatása ...
Schweitzer Lili
Szakmai Munkatárs
Tel: +36704762643
Email: schweitzer.lili@mgfu.hu
Projekt vége:2026. június 30.
Résztvehetnek:Small and medium-sized enterprises
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
TEX-DAN
A textilipar a három legszennyezőbb iparág egyike. Javarészt kis és középvállalkozások alkotta vállalati paletta a változáshoz, a körforgásos gazdaságra való átálláshoz nem rendelkezik megfelelő tudással és szakértelemmel. A 2023 márciusában elfogadott ...
Balogh-Tanka Eszter
Szakmai főmunkatárs
Tel: +36706762215
Email: balogh-tanka.eszter@mgfu.hu
Projekt vége:2026. június 30.
Résztvehetnek:Small and medium-sized enterprises
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
WE.Circular
A WE.CIRCULAR projekt célja, olyan női vállalkozók szakmai támogatása és jó gyakorlatainak bemutatása, akik a körforgásos gazdasági modell szemléletmódját alkalmazzák a napi szervezeti működésükbe. A projekt segít népszerűsíteni, elsajátítani és szakpolitikai ...
Janek Bence
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@mgfu.hu
Projekt vége:2026. június 30.
Résztvehetnek:Small and medium-sized enterprises
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
Greene 4.0
Intelligens és zöld innovációs megközelítések a digitális átalakulás lehetőségeinek bővítéséhez a közép- és kelet-európai térségben A közép-európai feldolgozóipart kihívások elé állítja a változás. A globális ellátási láncok egyre inkább megszakadnak, ...
Schiffer Olivér
Szakmai munkatárs
Tel: +36305528733
Email: schiffer.oliver@mgfu.hu
Projekt vége:2026. február 28.
Résztvehetnek:Névtelen
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
INSPIRE
A vidéki területek intelligens fejlesztése („smart development”) kulcsfontosságú Európa jövője szempontjából: a digitalizáció, valamint az információs és kommunikációs technológiában rejlő lehetőségek feltárása kiemelten fontos tényezők ahhoz, hogy a ...
Schiffer Olivér
Szakmai munkatárs
Tel: +36305528733
Email: schiffer.oliver@mgfu.hu
Projekt vége:2028. június 30.
Résztvehetnek:Névtelen
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
CircSyst - Circular Systemic Solutions
CircSyst - Körkörös rendszerszintű megoldások A CircSyst projekt olyan újszerű körkörös rendszerszintű megoldások (CircSyst Solutions vagy CSS) kifejlesztésére és bemutatására összpontosít, amelyek innovatív holisztikus körkörös modellek helyi és regionális ...
Novák Csaba dr.
osztályvezető, Nemzetközi Programok Osztálya
Tel: +3613122213
Email: novak.csaba@mgfu.hu
Projekt vége:2027. július 31.
Résztvehetnek:Névtelen
Típus:Nemzetközi
Nemzetközi kapcsolatok
TASK4ISI
Transznacionális fellépés a készségek és kompetenciák fejlesztésére a vállalkozói szellem és a társadalmi innováció érdekében A közép-európai vállalkozói tevékenységet a korlátozott befogadás jellemzi. A nők, a bevándorlók és a fiatalok még mindig alulreprezentáltak, ...
Janek Bence
projektmenedzser
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@mgfu.hu
Projekt vége:2026. október 31.
Résztvehetnek:Névtelen
Típus:Nemzetközi
| 1 / 1 |
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.