Referenciák
Referenciák
 

A Munka kisgyermekkel (MuKi) program során többek között az alábbi cégekkel is együtt dolgoztunk:  

  • Magyar Telekom
  • British Telecom
  • Nestlé
  • General Electrics
  • K&H Bank
  • Sanofi
  • Avensis
  • UPC
  • Michelin

Néhány gondolat – mit adott eddig a MuKi a cégeknek?  

„A legnagyobb jót a MuKi a kapcsolatok kiépítésének támogatásában tette: HR-es és HR-es, kismama és kismama, sőt munkáltatók és kismamák között is hidakat épített, így találkozhattunk olyan emberekkel, akik hasonló gondokkal küzdenek és jobban megismerhettük a „másik oldalt” is. Azzal, hogy párbeszéd kialakítására sarkallta a résztvevőket, sokkal több embernek segített, mint ahány kismama közvetlenül a MuKi közvetítésével munkát kapott ez alatt a két év alatt.”

Kispál Márta kismama champion, Nestlé Hungária Kft.

A MuKi számunkra azért volt hasznos, mert anyagi befektetés nélkül kaptunk olyan munkaerő-közvetítő szolgáltatást, amelyből később a cég valóban tudott profitálni. Két nagyon jó munkaerőt közvetített nekünk a program; szakmailag és emberileg is mindkettőjükért hálásak vagyunk. És bár jár némi kompromisszummal a kisgyermekes anyukák foglalkoztatása, rugalmas időbeosztással és modern, humánus gondolkodású vezetéssel jól működtethető.”

Perényi Beáta értékesítési vezető, SOHE-SE  

„A MuKi-t nagyon hasznos kezdeményezésnek tartom. A program a témát mind a vállalatok, mind a kisgyermekes szülők részéről jól ragadta meg: a szülők számára szervezett képzési programoknak, az állásbörzéknek és a céges érzékenyítő tréningeknek sok hozzáadott értéke van. Számomra a leghasznosabb az volt, hogy a program ideje alatt kismama mentoringot indítottunk be a frissen visszatért kisgyermekes szülőknek, amit olyan jónak tartunk, hogy a Muki végeztével is szeretnénk folytatni.„ 

Szabó Letícia HR-igazgató, GE Power & Water  

„A szakmai fórumok és az előadások rávilágítottak arra, hogy mekkora előnyökkel járhat a kismamák foglalkoztatása - mind anyagi, mind emberi vonatkozásban. Nagyon pozitív benyomást szereztünk az állásbörzén is, mert bár rendszeresen járunk ilyen rendezvényekre, még sehol sem találkoztunk ennyi jól felkészült jelentkezővel, mint a MuKi-nál.”

Varga-Polyák István kirendeltség vezető, Produkteam Kft.

Hírek

Szervezetfejlesztés
Nagy Márton Albánia gazdasági miniszterével egyeztetet
2024. május 27.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Blendi Gonxhja albán gazdasági minisztert. A felek az egyeztetés keretében áttekintették a magyar-albán gazdasági kapcsolatokat, továbbá az együttműködés elmélyítésének lehetséges területeit.
Szervezetfejlesztés
Sikerrel zárult a legnagyobb hazai vállalkozás-mentorálási program
2023. június 14.
Közel háromezer hazai vállalat több mint ötezer mentorálási alkalmon vett részt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésében megvalósított Országos Vállalkozói Mentorprogramban (OVM).
Szervezetfejlesztés
II. Vállalkozáskutatási konferencia
2021. november 30.
2021-ben a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat szervezésében és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., a Mathias Corvinus Collegium és a Makronóm Intézet támogatásával immár második alkalommal rendezték meg a Vállalkozáskutatási Konferencia.
Szervezetfejlesztés
II. Vállalkozáskutatási Konferencia
2021. október 1.
2021. november 18-19. között a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat immár második alkalommal rendezi meg éves konferenciáját.
Szervezetfejlesztés
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
2020. december 2.
Meghosszabbításra került az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje: a pályázatok beadására 2021. január 31-ig van mód.
Szervezetfejlesztés
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
2020. november 18.
Az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje meghosszabbításra került, a pályázatok beadására 2020. december 4-ig van mód.
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.