„Vonzó munkahely leszünk!” képzés Szigetváron 2019. május 9-én és 16-án

Improving Job Opportunities
May 21, 2019
„NŐNAP 365 Nő-Köz-Pont működtetése Nyugat-Baranyában, Szigetvár központtal” című projekt keretében, a baranyai megyei munkáltatóknak lehetőségük volt egy kétnapot képzésen részt venni, annak érdekében, hogy ebben a munkaerőhiányos környezetben kapaszkodókat, eszközöket és új ötleteket találjanak arra, hogy hogyan váljanak vonzóbb munkahellyé a jelenlegi és a leendő munkavállalóik számára.

 

A két nap során szerettünk volna rátekintést adni a résztvevőknek a jelenlegi munka-magánélet mérlegükre, a családbarát lét fontosságára és egy-egy általa kínált lehetőségre, valamint arra, hogy milyen fontos is manapság nyitni olyan munkavállalói célcsoportok iránt, mint a gyes-ről, gyed-ről visszatérő anyukák, a fiatal pályakezdők, és a nyugdíj közeli korosztály. Ezen csoportok foglalkoztatásától alapvetően félnek a munkáltatók, sok negatív tapasztalattal, előítélettel rendelkeznek, azonban a képzés részeként összegyűjtöttük azokat a pozitívumokat, melyek kihangsúlyozhatják, hogy miért lehet mégis érdemes ezekkel a hatalmas potenciállal bíró csoportokkal is számolni.

A résztvevőknek lehetőségük volt a munkahelyi problémáik, vezetői dilemmáik és napi tevékenységük elakadásait nagykörben bemutatni, amire a csoport közösen dolgozott ki megoldási akcióterveket.

A résztvevők sokszínűsége nagy értéket hordozott a két nap alatt, mivel a képzésen jelenlévők között voltak a versenyszférában működő értékesítési, termelői és szolgáltatói cégek is, ezen felül szakképzési területről és a civil szférából is érkeztek érdeklődők. A különböző területekről érkezők így színes, eltérő megoldásjavaslatokat, tapasztalatot tudtak nagykörben megvitatni, megosztani eddigi próbálkozásaikat, mi az, ami bevált és szépen hozta a hozzáfűződő reményeket, és mi az, ami nem volt sikeres beavatkozás.

A képzés folyamán kimondásra került, és a csoport egyetértett abban, hogy a vezetőnek hatalmas nagy szerepe van a cég mindennapjaiban, a munkatársak motiválásában, a munkaerő bevonzásában és megtartásában is. Így arról is beszéltünk, hogy milyen vezetőnek tartják önmagukat, milyen jellemzőik vannak szerintük az ideális vezetőnek, mire kell figyelniük vezetőként. A munka során sok személyes tapasztalat került megosztásra. Előkerültek sérelmek és pozitív élmények is melyek a munkájuk során érték őket a jelenlegi, vagy előző állásukban.

A képzés sikerességében nagy szerepet játszott az is, hogy egy nagyon jó csoport jött össze a két napra, a résztvevők az első perctől megtalálták a közös hangot, szívesen, jól és hatékonyan tudtak együtt dolgozni. A képzés folytatásaként pedig a jelenlévők által képviselt szervezeteknek a projekt keretein belül további tréningeket, diagnosztikai alkalmakat, valamit jógyakorlat gyűjtési programba való bekerülést is lehetőségként ajánlottuk fel.

News

Improving Job Opportunities
Márton Nagy consulted with Albania's Minister of Economic Affairs
May 27, 2024
Blendi Gonxhja, the Albanian Minister of Economy and his delegation arrived in Hungary at the invitation of the Ministry for National Economy. In order to further develop economic relations, the delegation participated in several meetings and consultations.
Improving Job Opportunities
Sikerrel zárult a legnagyobb hazai vállalkozás-mentorálási program
June 14, 2023
Közel háromezer hazai vállalat több mint ötezer mentorálási alkalmon vett részt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésében megvalósított Országos Vállalkozói Mentorprogramban (OVM).
Improving Job Opportunities
II. Vállalkozáskutatási konferencia
November 30, 2021
2021-ben a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat szervezésében és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., a Mathias Corvinus Collegium és a Makronóm Intézet támogatásával immár második alkalommal rendezték meg a Vállalkozáskutatási Konferencia.
Improving Job Opportunities
II. Vállalkozáskutatási Konferencia
October 1, 2021
2021. november 18-19. között a Vállalkozáskutatói és Elemzői Hálózat immár második alkalommal rendezi meg éves konferenciáját.
Improving Job Opportunities
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
December 2, 2020
Meghosszabbításra került az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje: a pályázatok beadására 2021. január 31-ig van mód.
Improving Job Opportunities
„Tisztítsuk meg az Országot!" - új pályázat beadási határidő!
November 18, 2020
Az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében indított, „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt 2020. évben megvalósítandó I. ütemének pályázat benyújtási határideje meghosszabbításra került, a pályázatok beadására 2020. december 4-ig van mód.
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.