Social Innovation Plus (SI Plus)

Details


Social Innovation Plus – Competence Centres (SI PLUS)

A társadalmi innováció fogalmával egyre több helyen találkozhattunk az elmúlt években, és bár a koncepció maga egyáltalán nem újdonság, napjainkban a fogalom egyre nagyobb jelentőséggel bír. A társadalmi innováció egy teljesen új szemlélettel vizsgálja az előttünk álló társadalmi problémákat, már egészen az alapoktól. A változtatásokról pedig a helyi szereplők bevonásával igyekszik dönteni, ezzel is előre mozdítva a társadalmi kohéziót.

Az európai társadalom jelenleg számos kihívással szembesül a koronavírus miatt: számtalan új probléma vetődik fel, és a meglévők egyre súlyosbodnak. Ezen gondok orvoslása teheti még fontosabbá a társadalmi innovációs megközelítést, a közösségi és gazdasági károk ellensúlyozására és enyhítésére egyaránt.

A projekt célja olyan nemzeti, társadalmi kompetencia központok felállítása, melyek képesek lesznek a hatóságok megsegítésére, a támogatási program megtervezésében és megvalósításában. Ezek az intézkedések végső soron mind a társadalmi innováció előremozdulását segítik. A partnerekkel együtt dolgozva, a közös hálózatépítés által, mind nemzeti, mind transznacionális szinten elősegítjük a társadalmi innováció fogalmának elterjedését, és egyben megalapozzuk a jövőbeni terveket és cselekvéseket is.

Ezeken felül a nemzetek közötti tudásátadás kulcsfontosságú elem lesz ebben a projektben, különösen ha kölcsönös tapasztalatcseréről, inspirációról, tanulásról vagy kapacitásépítésről van szó – ez nem csak utólagos elemzés céljából lesz kiemelten fontos, hanem a jövőbeni fellépések előkészítésének szempontjából is. Ez a projekt elsősorban a foglalkoztatásra és munkaerőpiaci politikákra kíván összpontosítani.

A konzorcium hét ország intézményeit foglalja magában, már létező kezdeményezésekből, Közép-, Kelet-, és Délkelet- Európát is beleszámítva. Egy igencsak sokoldalú partnerség jött létre, mind gazdasági, mind pedig intézményrendszer szempontjából. A különbözőségeinkből fakadóan biztosított egy nagyon széles látókörű konzorcium, amely minden bizonnyal hatékonyabban tudja majd támogatni a társadalmi innovációkat.

International Relations
PROCAREFUL
The PROCAREFUL project is co-financed by the Interreg CENTRAL EUROPE program and the European Regional Development Fund. The lead partner of the project is I.S.R.A.A. from Italy, which implements the project in cooperation with partners from 8 Member ...
Janek Bence
project manager
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@mgfu.hu
Date of Project End:February 28, 2026
Participant:Small and medium-sized enterprises
Type:International
International Relations
CIREVALC
The CIREVALC project aims to introduce and disseminate circular economy models in regional value chains, mainly concentrated in the food, catering and packaging sectors. Our project aims to increase the use of circular economy models in the operation ...
Balogh-Tanka Eszter
International Project manager
Tel: +36706762215
Email: balogh-tanka.eszter@mgfu.hu
Date of Project End:February 28, 2026
Participant:Small and medium-sized enterprises
Type:International
International Relations
Circular Innovation Hub
The CI-HUB aims to improve the innovation potential of less innovative regions, regions with low innovation performance and weak innovation infrastructure, and largely non-urban industrial regions. The project aims to support circular transitions in the ...
Schweitzer Lili
International Project Officer
Tel: +36704762643
Email: schweitzer.lili@mgfu.hu
Date of Project End:June 30, 2026
Participant:Small and medium-sized enterprises
Type:International
International Relations
TEX-DAN
The textile industry is one of the three most polluting industries. A largely small and medium-sized enterprise sector lacks the knowledge and expertise to change and move to a circular economy. However, everyone - producers and consumers alike - must ...
Balogh-Tanka Eszter
International Project manager
Tel: +36706762215
Email: balogh-tanka.eszter@mgfu.hu
Date of Project End:June 30, 2026
Participant:Small and medium-sized enterprises
Type:International
International Relations
WE.Circular
The WE.CIRCULAR project aims to provide professional support and present good practices of women entrepreneurs, who apply the circular economy model approach in their daily organizational operations. Our project also helps to promote, provide training ...
Janek Bence
project manager
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@mgfu.hu
Date of Project End:June 30, 2026
Participant:Small and medium-sized enterprises
Type:International
International Relations
Greene 4.0
Smart and green innovation approaches for scaling up digital transformation opportunities in CE The manufacturing industry in central Europe is challenged by change. Global supply chains are increasingly disrupted and the green transition demands more ...
Schiffer Olivér
International Project Officer
Tel: +36305528733
Email: schiffer.oliver@mgfu.hu
Date of Project End:February 28, 2026
Participant:Unnamed
Type:International
International Relations
INSPIRE
Smart development of rural areas is key for the future of Europe. Digitisation and the chance to explore the potential of ICT are key factors to enable rural communities to become smarter, ie more attractive for locals, visitors and newcomers, countering ...
Schiffer Olivér
International Project Officer
Tel: +36305528733
Email: schiffer.oliver@mgfu.hu
Date of Project End:June 30, 2028
Participant:Unnamed
Type:International
International Relations
CircSyst - Circular Systemic Solutions
CircSyst - Circular Systemic Solutions The CircSyst project is focused on the development and demonstration of a range of novel Circular Systemic Solutions (CircSyst Solutions or CSS), that increase sustainability by applying innovative holistic circular ...
Novák Csaba dr.
Head of Department, Department of International Programmes
Tel: +3613122213
Email: novak.csaba@mgfu.hu
Date of Project End:July 31, 2027
Participant:Unnamed
Type:International
International Relations
TASK4ISI
Transnational Action to advance SKills and competences FOR Inclusive entrepreneurship and Social Innovation Entrepreneurship in Central Europe is characterised by limited inclusiveness. Women, immigrants and young people are still under-represented when ...
Janek Bence
project manager
Tel: +3613122213
Email: janek.bence@mgfu.hu
Date of Project End:October 31, 2026
Participant:Unnamed
Type:International
| 1 / 1 |
This website uses cookies to function. By continuing to browse this site, you agree to the use of cookies stored on your computer.